Szóval ott hagytam abba, hogy esti sétára mentem a városba. A város az USA legrégebbi, folyamatosan lakott városa. Főleg spanyolok lakták hosszan, ami az építészetében is megmutatkozik. Gyönyörű, hangulatos kisváros, nagyon sok látványos nevezetességgel.
A szállodám nagyon közel volt a hídhoz, ami St Augustine Beachről a városba vezet át, szóval azzal kezdtem, hogy azon átsétáltam. A híd az ún. oroszlános híd, mármint igazából annak helyén épült fel. Ugyanis a régit 1999-ben lebontották és újat építettek a helyére, a régi oroszlános hídból csak az oroszlánok maradtak meg a két végén. Kicsit Lánchíd feelingem volt :)
|
Egy oroszlán |
|
És az új híd |
|
Az oroszlánok elég távol vannak ezen a végén |
|
Hotel a híd mellett. Én egy sarokkal hátrébb szálltam meg |
|
Séta a hídon |
|
Ezt a képet kimondottan anyukámnak küldöm :D |
|
Félúton |
|
A távolban az erőd |
|
Szép kis park a híd másik végén |
Bevallom 5-6 éve jártam már ebben a városban egyszer, mikor először jártam Floridában. Azért is akartam visszajönni, mert emlékeztem rá, hogy milyen szép. És érdekes volt, folyamatosan jöttek elő az emlékek, hogy hol mi van, szóval elveszni sem tudtam volna. Arra is emlékeztem, hogy egy Európai Pékség vagy valami volt az egyik kis utcában, ahol mint kiderült magyarok dolgoztak és finom magyar dolgaik voltak. Kerestem a helyet, de egy közeli görög étteremben felvilágosítottak, hogy sajnos a hely bezárt, pedig ők is nagyon szerettek onnan sütiket rendelni. Mondtam, hogy akkor marad a görög kaja és megígértem, hogy egy nagy séta után visszajövök vacsorázni (reggelizni/ebédelni) hozzájuk. Persze úgy is tettem.
|
Nagyon európai |
|
Hangulatos kis utcácskák |
|
Olasz, spanyol, egy kis amerikaival megspékelve |
|
Helyes kis épület |
|
Minden nagyon hangulatos volt |
|
Szerettem itt sétálni |
|
A belső udvarokban élő zene szólt |
|
Amerika legöregebb fából készült iskolája.
Nem valami nagy :) |
Aztán átsétáltam az út túloldalára le a partra, ahol egy szép kis öreg vár található.
|
Pálmafákkal különösen mesés |
|
Szép, gondozott |
|
Ráadásként még naplemente is készülőben |
|
Vigyorgok is rendesen |
|
Ráadásul a parton van |
|
Talán a panorámakép még jobban visszaadja a tájat |
|
Nem csúnya látvány |
|
Persze egy ágyú mindig kell |
|
Felhős naplemente |
|
Amúgy többen vannak ám,
csak én próbálok mindig ember nélküli képeket készíteni |
|
De hát sokkal szebb a táj, mint az emberek |
|
Szóval ez volt a San Marcos erőd |
Aztán elkezdtem visszasétálni az étterem felé, mert már tényleg nagyon vágytam egy jó kis kajára, főleg ha az görög.
|
Ezek sem amcsi épületek |
|
Lovaskocsi is kell, miért is ne |
|
A szag is kellett :) |
|
Még egy utolsó pillantás |
|
Ezen a hídon érkeztem |
|
Minden gondozott és tiszta |
|
Egy nem túl nagy, de annál finomabb muszaka után
elfért még egy kis baklava is :) |
|
Itt ért partot Juan Ponce de Leon |
|
Megyek a Lánchídra |
|
Nincs nyelve |
|
Már este van mire visszasétálok |
|
A másik szálloda így sem csúnya |
Ennyi volt a nap, hosszú volt. Aztán gyorsan lefeküdtem aludni - már amennyire az ilyen útszéli, parkolószéli szállodákban lehet aludni az állandó jövés-menéstől -, mert másnap korán reggel a szerelővel volt találkám.
Reggel lassan és óvatosan mentem el a szerelőhöz, aki egy nem szimpatikus, valamilyen eléggé kelet európai pasas volt. Addig mondogatta, hogy mennyibe fog kerülni hogy kiderítse egyáltalán mi a baja a kocsinak, hogy nagyon elegem lett. Megkértem, hogy mi lenne ha legalább beleülne és menne egy kört, hátha úgyis megy. Nagy bunkón hamar ki is jelentette, hogy a kuplungnak annyi és ezzel egy tapodtat se menjek semerre. De ő persze nem tudja mára már vállalni, max hétfőre. Hát ott álltam a semmi közepén a pusztában, ültem az autóban és elkezdtem telefonálgatni. Helyi szervízekkel nem volt sok szerencsém, pedig kettőhöz még el is sétáltam pár kilométerrel odébb. Még egy Volkswagen szervízt is találtam, de ők sem igazán tudták mikorra tudják vállalni alkatrész hiányában, de repdestek az ezerötszáz vagy még több dollárok mindenkitől. Aztán elkezdtem a magyar ismerősöket felhívogatni, sokkal nagyobb sikerrel. A kereskedő, akitől vettem a kocsit ajánlott is egy szerelőt 1 órányira onnan ahol vagyok, persze szintén magyart. Fel is hívtam a srácot, megbeszéltük hogy induljak neki és ha lerobbanok, akkor küld értem vontatót. Ja igen, ez is egy verzió lett volna, hogy 450km-re hazáig vontattatom az autót másik sok száz dollárért, de azzal sem mentem volna többre, autószerelőm itthon sincs. Szóval az utasítás szerint 40 mérföld per órával, negyedik sebességben, 2000-es fordulatszámmal nekiindultam egy autóúton, ahol amúgy 65-tel vagy persze még többel húztak el mellettem az autók meg a kamionok. Vészvillogtam és bájosan pislogtam, és tartottam a kis béna tempómat. De ügyesen és hősiesen megérkeztem a szerelőhöz leizzadva a horror úttól szombat kora délután. Daytona Beachre.
|
Magyar zászló alapján is kerestem szerelőt...
de csak egy templom volt és közük nem volt magyarokhoz :) |
|
Vészvillogva és óvatósan |
Persze a srác is csak hétfőre tudta vállalni a kocsit alkatrész hiányában, de legalább biztosabb és megbízhatóbb magyar kezekben éreztem magam meg főleg a kocsimat, mint az előző érdekes helyeken. Két választásom volt. Autót bérelek, hazavezetek 4,5 órát, majd vissza két nap múlva. Vagy maradok. Utóbbit választottam annak ellenére, hogy tudtam, vasárnap dolgoznom kellene menni. Így a magyar srác elvitt egy közeli szállodába, ahol további magyarok dolgoztak, így féláron kaptam egy óceánparti szobát és végig nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Nem tudom miért mondják, hogy nem így van, de igenis, a magyarok összetartanak külföldön, segítik egymást, még akkor is ha nincs is érdekükben. Vagy csak nekem van szerencsém. De nélkülük nem tudom mire mentem volna. Persze az is kellett hozzá, hogy ne pánikoljak be és keressem meg a jó megoldást, mert szerintem megtaláltam.
Szóval 3 napig egy városban ragadtam, amit nem ismertem. Persze ki ne hallott volna Daytona Beachről meg a Daytona-i autóversenyekről és motoros fesztiválokról. De ennyi. Most az nem volt, így maradt a város felfedezése. Szombaton az egyik irányba sétáltam 3-4 kilométert majd vissza, vasárnap a másikra. De sajnos nem sok látnivaló volt, nem a legszebb városok egyike, kevés a turista és azok sem a gazdagabbak és rengeteg a hajléktalan. Sajnos nem túl pozitív a mérleg, bár biztos az én általános mi lesz most velem hangulat is rontotta picit a helyzetet. De azért a beach az beach, a napfelkelte szép az ablakból és a homok is fincsi ropogós volt. De kb ennyi, enni nem nagyon ettem normális kajákat, inkább a szálloda környékén maradtam a legtöbbet.
|
Szállodai szoba |
|
Kilátás az ablakból |
|
Medence is van |
|
Első napi séta a "városközpont" felé |
|
Azt hittem Sloppy Joe csak Key Westen van |
|
Valami koncertre készülődtek |
|
Daytona |
|
Emléktábla |
|
Körben voltak emléktáblák, ez legalább érdekes volt és látványos |
|
Móló étteremmel |
|
Hilton a parton |
|
Valami készülődik |
|
Látszik nincs tv-m, nem követem mi történik |
|
Hullámvasút is volt a parton |
|
Nem mentem oda enni az étterembe |
|
Egyéb kilövő alkalmatosság |
Első nap a városközpont felé sétáltam. Vasárnap pedig egy kisebb bevásárlóközpontot vettem célba, de a parton visszafelé sétálás sokkal izgibb volt.
|
Minden híres itt. De vajon miről? |
Daytona nagy különlegessége - állítólag -, hogy kocsikat engednek a homokba a partra. Ott parkolnak amíg napozgatnak. Igazából az értelmét nem látom, de tényleg mindenhol leengedik a kocsikat. Csak így oldják meg a parkolást, vagy ez tényleg olyan nagy szám, nem tudom. Nekem épp nem volt kocsim. De szerintem amúgy sem tartom jó ötletnek, hogy ott pöfögnek ahol mások napoznak.
|
Lejárat a partra. Kocsival |
|
És még fizetnek is érte |
|
Pedig milyen szép a part |
|
Már este van, de a nyomaikat itt hagyták |
|
Kocsik nélkül szebb szerintem |
|
Naplemente készülőben |
|
Oké, nem fogok száguldozni ígérem.
Az autóúton sem tudtam sokkal többel menni nemrég :( |
|
Megtörik a táj |
|
A kis kék ház tetszik, nem kellenének a nagyok |
|
Rákocska. Biztos örül, hogy már nem zümmögnek itt a kocsik |
Amúgy a homok nagyon érdekes volt, a parton nagyon széles sávban kemény döngölt, kicsit arrébb pedig fehér, finomszemcsés. Csak úgy ropogott, mintha havon sétáltam volna. Mondjuk nem sűrűn sétáltam hóban mezítláb, de tényleg olyan volt. Odalent nálam a parton azért nem ilyen szép. Lehet itt sem eredeti.
|
Puhább homok jön |
|
Egyre megy le a nap a nyugati parton, de ide is jut szépség |
|
Megérkeztem a szállodához, homokban a 3 kilométer azért nem rövid |
|
Medence a naplementében |
Azt mondanom sem kell, hogy a főnököm nem örült a hírnek, hogy nem megyek dolgozni vasárnap, talán el sem hitte a felmondás után, hogy igaz a sztori. De ez nem is érdekelt. Én csak a hétfőt vártam. Kora délután kész is lett a kicsi kocsi, megfizettem az árát, picit haragszom is a kis bogaramra, azért az eddigiek nem játszottak ilyet velem.
|
Napfelkelte |
|
Kora reggel kifeküldte napozni. Nem sokan zavartak |
|
Néha talán a madarak :) |
|
Kemény a homok, bringázni szuper lehet rajta |
|
Baromi jó széles a part, épp apály volt. Később már az ágyamig jött a víz |
|
Pelikánok vonulnak |
|
Helyi életmentő torony. Magának húzza a lány a partra |
|
Megjöttek a kocsik. Én meg megyek, úgyis dél van |
|
Utolsó simítások |
|
Amerika kedvenc alkatrésze, a kuplung |
Szóval miután kifizettem a kocsit és egy-két lefulladás után újra tanultam használni az elképesztően finom kuplungot, elindultam egy kicsit messzebbre is a városban, ahova gyalog nem jutottam el. Megnéztem még egy-két nevezetességet, pontosabban a legfontosabbat, az autóversenyek helyszínét. Sajnos a pályára nem lehetett bemenni, így csak kívülről fényképeztem le. Amúgy is a semmiből pont akkor jött arra egy hatalmas vihar, szóval olyan délután 4 óra lévén beültem inkább ebédelni egyet egy szemközti étterembe. Majd elindultam hazafelé, immár jó kuplunggal, működő tempomattal és lelkiismeretfurdalásosan csendes kocsival és késő este haza is értem.
|
Világ leghíresebb? Szerintem enyhe túlzás |
|
Na ezt bezzeg megnéztem volna magamnak |
|
De jobbra nézve ez fogadott |
|
Valami jön, én inkább eszek valamit addig |
|
Olasz étterem. Mindig valami, de nem kell az amcsi gyorskaja :) |
Szóval kaptam megint egy feladatot, ami elől vagy elfutok, vagy megoldom. Nem mondom, hogy első pillanatban látom, hogy ez sem gyűr le, de végül csak kijövök belőle. Nem volt olcsó kiruccanás kocsijavítással, szállodával, de így is feléből megúsztam, mint lehetett volna. És tudom, hogy ez így utólag elmesélve meg a képeket nézve irigylésre méltóan szép meg mesés, de átélve a bizonytalanságot és a nem én irányítok dolgot nem mindig tűnik annak. És nem az van, hogy van egy megszokott és jól bevált út, amit bizonyos helyzetekben teszel, ahogy tettél mindig is otthon ha egy probléma adódott, hanem van egy problémád amit meg kell oldanod egy teljesen új környezetben, totál magadra utalva meg bízva vad idegen emberek segítségében, makogva egy idegen nyelven olyan dolgokat, amikhez magyarul sem biztos, hogy értesz. Szóval igen, mindent újra kell tanulni, tapasztalni, kitaposni, megélni és megalapozni a jövőt amit álmodtál magadnak.
De hogy mi a csattanó? A főnököm hétfőn felhívott, hogy mi lenne ha máris elindítanák az új pénztári és nyilvántartó rendszert, ami a pénztárgépet váltaná le. Lenne-e kedvem ezt kézbe venni? Kapcsolatot tartani a céggel akitől vették, kitalálni hogy épüljön fel és mi hogy legyen benne, feltölteni, kialakítani és mind a 4 üzletben egyesével bevezetni? Hát hogyne lenne, ilyesmi munkára várok mióta elkezdtem végre dolgozni és ráadásként hogy ezentúl nem kell egy 200 dolláros inget sem rátukmálnom senkire miközben még mosolyognom sem szabad, külön öröm. Szóval köszönettel elfogadtam. Mára kaptam még egy nap szabadnapot és holnapra új erővel és újra gördülő kocsival kezdek bele az új munkába. Ezt is megcsináltam! Szóval kapok még leküzdendő akadályt (ó hányat nem meséltem el, de ezt hagyjuk is!), vagy végre jön egy kis igazán gondtalan széria is?! :)