2016. február 27., szombat

Jogosítvány

Az előző bejegyzéshez képest kevésbé izgalmas, annál földhöz ragadtabb témám van mára. Ja, mert az utazgatás a látogatóimmal igazából csak vasárnap indul, ők most még hajókáznak az óceánon, azért van ennyi időm hasznos és haszontalan dolgokra. Szóval elmentem jogosítványt csináltatni.

A helyi jogosítvánnyal kapcsolatos hivatal neve DMV (Departmen of Motor Vehicles). Azaz itt lehet intézni mindenféle kocsival és jogosítvánnyal kapcsolatos ügyet. Vagyis elképesztően sok ügyet. Hallottam róla, hogy őrület van, napokat kell várakozni és türelmesnek kell lenni. Én egy helyi kisebb kirendeltségre merészkedtem el. Bementem az ajtón, beálltam az első sorba. Felvették az adataimat, megkérdezték megvan-e minden szükséges papírom, aztán kaptam egy sorszámot.

Végre legyek bulváron kívül kicsit hivatalos forrás is, szóval ezek a papírok kellenek: Állampolgárságot (citizen), vagy pedig állandó lakos státuszt (permanent resident), azaz zöldkártyával rendelkezőséget kell igazolni. Kell a social security kártya száma (SSN), ami kb a személyi igazolványnak felel meg és ez kell mindenhez (munka, hitel, lakásbárlás, kutyafüle). Kell két lakcímre érkező levél igazolásként. Jogosítvány ha van már, akár másik országból. Ja és papírok a kocsiról. Ez a vicces része. Ha nincs kocsid, minek a jogosítvány, vagy mi a fene? Szóval a kocsiról kellett papír, hogy regisztrált (jó igaz, nem kell, hogy feltétlenül az enyém legyen, de akkor is), illetve hogy van biztosítás is kötve a kocsira (van hát, ami nem olcsó mulatság).

Szóval a sorszámommal leültem a többi ember közé várakozni. Középen egy kordonokkal elválasztott sor volt, ahova egy nő ötösével, tizesével néha sorszám alapján, néha név szerint hívta az embereket (szóval ember működött egy kijelző helyett) Akkor beálltál a sorba és ott vártál. A hosszú helyiségben végig pult volt, szóval akárhonnan érkezhetett a kérem a következőt felkiáltás, kellett fülelni rendesen. Ott elkérték az igazoló papírokat, bepötyögtek ezt-azt a gépbe, csináltak fényképet, szemvizsgálatot egy géppel (legalábbis láttam akinek igen, nálam ez elmaradt - jobb is, a szemüvegem a kocsiban hagytam :D) és mehettem kresz vizsgára. A helyiség végén volt vagy 8 számítógép, odaálltam az egyikhez és indult a teszt. Első kérdés mennyi 2+2. Azt hittem viccelnek, de nem, a teszt csak így indult el :D 50 kérdés, maximum 10 hibázási lehetőség, 1 óra időtartam. Nem mondom, hogy felkészülve érkeztem, de sosem volt szokásom bárminemű vizsgára készülni, miért pont most tettem volna. Egy-két szó vagy megfogalmazás néha megizzasztott, de végül sikeresen teljesítettem a tesztet. Sok köze nincs az otthoni vizsgához, már amennyire emlékszem így 20 év távlatából (húúú ez tényleg 20 év). Villamos nem volt, motor viszont igen, meg kerékpár. Ja meg manuális váltóval, hogy parkolók lejtőn vagy emelkedőn. Ezen jót kacagtam magamban, honnan is tudnák ezt a helyiek :) Ahogy végeztem, vissza kellett menni a középső pulthoz, ott volt egy füzet, ott fel kellett iratkozni név szerint, zárójelbe, hogy (CT, azaz computer vizsga). Aztán megint üldögélés.

Így legközelebb már nem sorszámmal hívtak, hanem név szerint, így álltam be újra a kordonhoz és mentem egy újabb ablakhoz. Ott megint adatokat ellenőriztek, felírták a kocsi típusát, elvették a jogsimat (na itt megijedtem, hogy látom-e még), kaptam egy papírt amit olvassak el a rutin vizsga előtt, menjek ki a kocsimhoz és odakint a parkolóban várakozzak. Nem sokkal később jött egy pasi, mondta üljek be. Leellenőrizte az indexeket elől-hátul, majd beszállt az anyósülésre és indulás. Persze én hoztam a szokásos nevetgélős formámat, holott a pasi kevésbé volt mókás, de nem zavart. Nézte, hogy manuális a váltóm, kérdezte tudom-e vezetni, mondtam ne izguljon, Európából jöttem. A parkolóban köröztünk, az épület mögött kellett parkolnom egyet, aztán még néhány ide-oda furikázás, egy Y fordulás (hogy is hívták, háromból fordulás vagy mi), aztán vissza parkolóhely keresés és ennyi. Néha közben mondott ezt-azt, volt egy kis fejmosás. Azzal védekeztem, hogy 20 éves a jogsim, nem hatotta meg, mufurc maradt. Vezessek lassabban, hova sietek a parkolóban. A stop táblánál nem megáll elindul (ha tudná hogy volt ez otthon), hanem megáll, vár 5 másodpercet és csak utána indul el. Azt hittem viccel. Ja és a merőleges parkolásnál megkérdeztem, hogy orral vagy tolatva. Újabb oktatás, hogy sok helyen a tolatva parkolást büntetik, de igazából sehol nem nézik jó szemmel. Elől nincs rendszám az autón és akkor az út felől nem lehet beazonosítani a kocsit. Hát jó, ezt megjegyzem. Pedig úgy szeretek tolatva parkolni, a fene. A végén kaptam valami pontokat, persze sikeres lett a vizsga így is, mehettem vissza az épületbe.

Nem csodálom, hogy nem tudnak vezetni, ha ennyi itt a vizsga. Rutin vizsga egy parkolóban, semmi forgalom, hogy vajon harmadiknál tud-e feljebb váltani. Hülye vagyok, nem is tudják, hogy kell(ene) váltani :) Hatalmas autókban ülnek, ki sem látnak, de nem is érdekli őket mi folyik odalent, úgysem lesz nagy baja a hatalmas monstrum kocsiban. Parkolni meg tolatva nem szabad, szerintem nem is tudnának, bőven elég ha egy félét megtanulnak. Párhuzamos parkolást nem is gyakoroltuk. Táblák, lámpák, zebra, gyalogosok? Elég a számítógép előtti kérdésekben? Na mindegy is, ez is megvolt.

Épületbe be, újra a papírhoz nevemet felírni, zárójelbe DT (driving test), majd várakozás. Újra nevemen szólítás, vissza a kordonhoz, majd egy ablakhoz. Megint adat egyeztetés, iratok beszkennelése, visszakaptam a magyar jogsimat, juhé. Ki akartam még javíttatni az eredetileg készített fényképet, de ez a csaj nem tudta hogy kell, így maradt az eredeti, nem szívesen mutogatom fejem, ez van. Végül mondta, hogy fáradjak a pénztárhoz (másik pult) és fizessek 48 dollárt. Befizettem, két perc múlva egy ajtó kinyílt, újra a nevemen szólítottak (ja csak keresztnév mindig mindenkinél, végülis nem John vagyok, szóval nem sokan jelentkeztek helyettem :D), és kezembe adták a kész jogosítványt.

Igen, ennyi volt. Azaz volt pár óra míg az egész folyamat lezajlott, de végül nem üres kézzel távoztam. Milyen jó már!

Amúgy meg rosszkor mentem állítólag, most különösen sokan voltak, mert tax időszak van. Azaz kapnak vissza adó pénzt, vagy nem tudom hogy van ez itt még (ezt is megtudom majd egyszer), és ilyenkor mennek sokan kifizetni a büntetéseiket meg a bevont, lejárt, akármilyen jogosítványaikat, egyéb autóval kapcsolatos díjaikat. Amúgy autót is ilyenkor vesznek, meg nagyobb bevásárlásokat csinálnak, ilyenek. Hm, izgin hangzik, kíváncsian várom hogy is van ez, ha majd egyszer lesz helyi normális bejelentett állásom. Ha lesz :)

Ja, láttam ám érdekességeket bőven a várakozás alatt, mindenféle ember megfordult arrafelé. Párszor az állam is leesett, de itt ugye nem szokás semmin kiakadni, szóval csak csendben magamban hitetlenkedtem. Két tipikus dologról fényképet is készítettem suttyomban, valami legyen már ehhez a bejegyzéshez is, ne csak a szimpla duma :)

Miért? Miért???

Fehér zokni, papucs. Nem ritka jelenség
Már csak a rendszámomra várok postán és minden kocsival meg magammal kapcsolatos papír dolog le van akkor tudva. Legalábbis az első legfontosabb lépések, de lesz majd még egy-két intézni való ezután is persze.

2016. február 26., péntek

Baywatch

Szerdán reggel elmentem bevásárolni. A "közértben" két eladó srác beszélgetett, hogy a közeli Deerfield Beachen forgajták épp az új Baywatch filmet, amiben Dwayne Johnson, The Rock, azaz a Szikla játsza a főszerepet David Hasselhoff helyett. Hm, gondoltam ezt látnom kell. Így hazarobogtam, feltöltöttem a hűtőt és útnak indultam.

Megérkeztem a városba, fogalmam sem volt hova menjek, de persze gondoltam, hogy a part felé kell vennem az irányt. Parkolóhely nem nagyon akadt, így kedvesen megkérdeztem egy helyit, szerinte hol érdemes parkolni. Mondta, hogy megállhatok ott nála a ház előtt, a felesége úgyis dolgozik, adjak 5 dollárt és maradhatok estig. Jó üzlet volt, szóval maradtam :)

Lesétáltam a partra, megláttam egy hosszú mólót. Hát ezeket imádom, így kisétáltam. Gondoltam onnan legalább messzebbre is ellátok, hátha meglelem merre van a filmforgatás.

Nem siettem, fényképezgettem

Tipikus hangulat

Hopp egy móló, ezt látnom kell

Na itt már sokan voltak a parton

Nem úgy a mólón. Ja, 1 dollár a belépő

Pelikánok persze voltak szerencsére

Picit fújt a szél, látszik :)

Haverok napoznak

Na ő megunta

Jobb is ott, persze :)

Egyedül maradt. Na jó azért hátulról figyeli valaki
Aztán mikor kisétafikáltam magam a mólón, elindultam arra, amerre amúgy a forgatagot láttam. Érkeztek kamionok, filmes emberkék rohangáltak mindenfelé, rendőrök biztosították a helyszínt, de látszott, hogy még minden nagyon az elején tart. Egyre több nézelődő is összegyűlt persze, aki csak strandolni jött, az a felhajtást nem is értette először. Én néha besétáltam egy-két lezárt területre, fényképeznem kellett na. Aztán mikor megkérdezték, hogy a stábhoz tartozom-e, mindig ártatlan fejjel odébb álltam és a sárga kordon mögé húzódtam, mint a többi rendes ember :) A rendőrök aztán mindig arrébb és arrébb terelgettek minket, bővítették folyamatosan a területet, minket meg egyre távolabb tessékeltek a történésektől. Persze mindezt kedvesen, engem még a nevemen is szólított az egyik - kedves zöld pólós lány, legyél szíves te is odébb andalogni a lezárt területről :D


Egyenesen Los Angelesből

Csak a bódé az ide való

Ez Emerald Beach-ről jött és tele van Baywatch felirattal ;o)

Persze, hogy oda kellett másznom :)

Elég sok a nézelődő, pedig ez még nagyon az eleje

Érkeztek további film tartozékok

Ez talán eredeti, talán filmes. Tudja fene, de jól néz ki

Ez gondolom nem a film kedvéért készült, de szerintem benne lesz

Itt már igencsak elzárt területen mászikáltam
Ja azt nem is mondtam, hogy bírom ezt a nagy darab Szikla csávót, így követem facebookon és instagramon is, csak ezek szerint nem elég figyelmesen, ha nem tőle, hanem a közértben kellett hallanom, hogy erre kószál éppen. Szóval ebből adódan azt már legalább tudtam, hogy az új ruházatuk nem csak egy snassz piros gatyó, mint anno, hanem van hozzá egy kék hosszúujjú felső is (magam sem értem miért). Így ilyen embert kellett keresni a távolban. Volt is egy, fényképezte is mindenki. De valami furcsa volt.


Ott van a fa mögött

A kamionos csaj vajon a rendőrökön vagy a rendőrökkel nevet?
Na aztán hamar kiderült a turpisság. Ugyanis kedves piros gatyás kék felsős kopasz krapek kijött a tömegbe és engedte magát fényképezgetni. Hát persze, hisz ő csak egy dublőr volt. Alacsonyabb is volt, nem is olyan kigyúrt, de legalább dobtak valamit a tömegnek :)


Megtévesztő, a néni nagyon pici, ő viszont csak egy kis szikla

Akkor vajon odabent bújkál? Sokan várakoztak az ajtó előtt reménykedve

Egyre gyűlt a tömeg

Már megint távolabbra terelnek minket, semmit sem fogunk látni

Itt persze közel lehetett lenni, ahol semmi sem történt
Én bezzeg nem maradtam nyugton, sétálgattam össze-vissza, inkább mint hogy egy helyben várakozzak. Ugyanis lehetett hallani, hogy jönni fog Dwayne is, csak az még vagy két óra. Szóval én sétálgattam körbe-körbe, aztán kicsit távolabbra is, elmentem felkészülni egy kis elemózsiával, fene se gondolta előre, hogy még este is ott leszek :)


Innen is látni a helyszínt, de amúgy semmit se

Ők eredetileg strandolók voltak. Aztán a víz helyett inkább a felvételt sasolták

Ez a terület lesz a filmben
Persze a kis kaja-pia beszerző út alatt is akadt fényképezni való.

Nem volt fiatal a bácsi, de nagyon vagány

Írógép a bokor alatt. Nagyon bizarr

Két jól megközelíthető parkolóhely :)
De aztán persze visszatértem a helyszínre.


Nem, ők nem strandolni mennek. Vagyis de, csak Emerald Beach-re. Statiszták

Na ő ott azzal biztos jobb képeket csinál, mint én :)

Amikor unatkoztam, nézelődtem

A szoknyás néni bennfentes, de szivárogtatott is ki infót kedvesen

Újabb statiszta. Futkosnia kellett fel-alá

Nekik meg csak sétálni ide-oda

Jajj ő gyönyörűséges volt! És igazi, nem dublőr, de nem is a filmből való
Aztán hosszú várakozás után megérkezett két nagy fekete autó. Beálltak egy oldalsó parkolóba, ami le volt zárva, be egy nagy lakókocsi mögé hogy ne láthassunk semmitse és hosszú ideig nem történt semmi. Aztán nagy nehezen egyszercsak az egyik autó elindult, a jobb hátsó ülésen sejteni lehetett, hogy ott ül akire vártunk és bement a forgatás helyszínére. De látni nem sokat lehetett az egészből.


Na ebben ült

Amögött bújt meg jó ideig

Megint oldalról a forgatás. Nem sok látszik

Ott az egyirányú táblát tartó fa és a mellette levő zöld tetős izé között

Ő a legyet is látta a fején

Voltak szuper képei (jajj nem illett volna lefényképezni, tudom)

Ott is egy piros gatyás. De ő nem bújik. Ő a dublőr

Hát persze, hogy a dublőr (na nem a tűzoltó, ő igazi)

Itt épp az igazi és a dublőr beszélget. Semmisem látszik tudom :)
Na szóval elég használhatatlan képeim születtek erről az egészről. Most bántam meg újra, hogy nincs egy jó kis fényképezőgépem ahelyett, hogy a telefonommal lődözök. Láttam sima kompakt gépekkel készült szuper képeket meg videókat is, ami nekem csak egy pötty, azon jól kivehető volt minden. Fene, vennem kell egy fényképezőgépet. Legalábbis a legközelebbi filmforgatás előtt mindenképpen :D

Elég unalmas volt ez a rész, ugyanakkor izgi is. Mindig próbáltuk nézni merre van ő éppen, és merre a statiszta. Még a szemüvegemet is felvettem, hogy lássak is valamit, ne csak úgy csináljak :D Ja mert amúgy mire megérkezett eléggé felhős lett az idő, néha csepergett is az eső és szépen lassan sötétedett is közben. És eláruljam ő igazából mit csinált? 5 méter futás jobbra, aztán 5 méter vissza. Mindezt sokszor, de semmi különös nem történt és nagyon sokáig történt ez. A parton voltak végig, a víz közelébe se ment, csak néha egy-két statiszta. Szóval a munka oroszlán részét a dublőr végezte, aki már órákkal előtte is forgatott. Kicsit kiábrándító volt ezt látni, ennyi pénzért ami egy ilyen főszerepért jár.

Na mindegy, közben elmentem a kocsimért, mert egyre kisebb volt már a tömeg, így parkoló is volt közvetlenül a parkolóban ahol álltunk. Aztán várakoztunk tovább, már talán csak 30-40 ember. A keménymag. Meg én :)

Aztán egyszercsak vége lett, elkezdtek pakolni, a fekete autó pedig kijött... és emberünk letekerte az ablakot és kiintegetett nekünk. Visszament a lezárt parkolóba, átült a másik fekete kocsiba, amit már ő maga vezetett. És újra letekerte az ablakot, kedvesen üdvözölt minket, közben még videót is készített az éljenző rajongókról (instagramon megtekinthető), majd távozott. Van a közelben egy háza, ott lakik ilyenkor mikor erre jár. Szóval ő maga vezeti a saját kocsiját, kedves, közvetlen, csak a film részletei miatt titkolták ennyire mi folyik a parton.

Két videó, hátha elindul. Itt jön ki a forgatásról, ekkor még hátul ül:


video

Itt meg már ő maga vezet. De vajon melyik fekete kocsiban lesz ő (a háttérben a sárga bogár sajnos nem az enyém, én a másik oldalon parkoltam, nem a lezárt területen :D)

video



És távozik

Köszönt, mosolygott, jó fej volt

És készíti a videót az instagramjára közben. A rózsaszín csaj hálás volt az én fényképeimért is
Ja még valamit elfelejtettem. Másik főszereplő bizonyos Zac Efron. Bevallom ha gáz ha nem, nem tudtam ki ő (azóta utánanéztem, de sokkal okosabb így sem lettem). Voltak tini lányok, ők igazából őt várták. Na aznap ő nem forgatott. Legalábbis nem itt, mert párhuzamosan picit feljebb egy másik városban is zajlanak a forgatások. Na de ezek a lányok az eredeti Baywatch sorozatról persze semmit se tudtak. Így nem is értem nekik mi volt az izgi az egészben :)

Szóval hosszú volt, de érdekes is. Ilyet is láttam legalább. Na meg így, hogy kivártam, még a Szikla is megköszönte a végén :) A film amúgy valamikor jövő májusban lesz a mozikban. Hátha egy 5 perces jelenetben legalább egyetlen apró részlet ismerős lesz és akkor tudni fogom, hogy én is ott voltam. Meg így végülis a kedves olvasóim is :)