2015. október 13., kedd

Álom? Otthon

Az ugye nem nagy szám, ha az embernek van hol laknia. Mármint jobb esetben van ilyen hely. Na de ha az embernek van egy szép lakása (szép lakáshitellel), na meg jó kis munkahelye, kocsija és minden egyéb, de egyszercsak mégis úgy dönt, hogy mindent elad, felmond és megsemmisít, azért hogy egy új országba, földrészre, világba költözzön és ott újra elölről kezdjen mindent tök egyedül, ismeretlenek között ismeretlen helyen... és igen, nagy kérdőjellel hogy hol is fog lakni, na arra mondják, hogy bátor, vagy bevállalós, vagy simán csak őrült. Hát igen, ez vagyok én, hisz ezt tettem. 

Így történt, hogy egy kis Miami kitérő után Key Westre vetődtem, ahol először szállodákban töltöttem az éjszakákat, majd találtam egy nagyon drágán bérelhető, berendezetlen, de igen szép kisházat egy medence mellett, ahol úgy másfél hónapot lakhattam, mert a házat eladták. Ekkor még csak félig-meddig merészeltem kipakolni a bőröndjeimből, és egy kanapén húztam meg magam, amit amilyen gyorsan vettem, olyan gyorsan is adtam el. Utána találtam egy lengyel lánynál egy szépen berendezett szobát, ahol már sokkal elfogadhatóbb áron éldegéltem, cserébe osztoztam a fürdőszobán és a konyhán, ahova leginkább ki sem merészkedtem és a szobában éltem, de gondoltam ez mégis tovább fog tartani, így mindent ki mertem pakolni a bőröndökből az utolsó szálig. De végül 4 hónap elteltével bizonyos dolgok miatt innen is költöztem. Következő végre már egy teljes lakás, azaz egy egyszobás stúdió volt, berendezve, felszerelve, elfogadható áron. Hogy ne legyen olyan szép a történet, ezt már előre lehetett tudni, hogy átmeneti, szintén 3-4 hónapra szól csak, hisz a tulaj csak a nyárra költözött ki. Mindezek után döntöttem úgy és alakultak úgy a dolgok, hogy nem kerestem újabb "átmeneti" szállást Key Westen, hanem átköltöztem a szárazföldre (már amennyire van itt száraz föld :D) és itt kerestem lakhatást, pontosabban kapva kaptam az alkalmon és ezennel bérlője vagyok egy saját használatú, épp hogy berendezett másfél szobás lakásnak, ahol remélhetőleg nem csak újabb 4 hónapot fogok eltölteni, hanem akár 4 évet :) Mint már mondtam, most 2 hétig még mindig átmeneti szálláson vagyok, de 2 nap múlva lejár a megbízatásom és teljes - egyre növekvő számú - ruha- és egyéb tárammal bevetem magam a falak közé.

És igazából itt kezdődik most a történet, ez csak a kicsit hosszúra nyúlt bevezető volt :) Szóval mindezen előzmények után elképesztően izgatott és elégedett vagyok, hogy egyik legnagyobb elfoglaltságom mostanában kitalálni, hogy milyen halaszthatatlan dolgok is kellenek egy lakásba első körben a túléléshez. Ugyanis összesen egy kenyérpirítóm van ami mondjuk talán nem is olyan létszükséglet, de hát mindez kemény 1 dolláromba került anno. Szóval ennyi, semmi más. Napról napra jutnak eszembe olyan dolgok, mint kés, konzervnyitó, wc papír vagy mondjuk egy ágy... és közben mindig eszembe jut, hogy otthon mindenből akár több volt, vagy épp drága volt, na meg persze gyönyörű volt, ráadásul még talán nem is volt, hanem van, hisz a mai napig van amitől nem sikerült megszabadulni. De a lényeg az, hogy mondjuk most érzem igazán, hogy lépésről-lépésre elérem azt amiért ide jöttem. Mondhatom azt, hogy van egy amerikai lakásom? Persze csak bérelem, de itt rengetegen így élnek, szóval igen, most úgy érzem van. Kicsi, régi, nem luxus, de az enyém. Mondjuk majdnem annyira, mint az otthoni volt a banké :) És bár itt nem én mondtam meg melyik falat hova tolják vagy kapcsolót hova tegyék és nem én választottam ki az utolsó kilincsig milyen legyen, de szépen lassan egy kis lakberendezéssel megpróbálok otthont varázsolni a lakásból.

Szóval első lépésként úgy döntöttem az egyik legfontosabbat, de legnagyobb beruházást fogom meglépni. Kell egy ágy. Az nem kérdés, hogy lehet drágán vagy még drágábban venni. Vagy lehet az ikeában vásárolni, amit aztán jól össze lehet szerelni. De persze én szerencsésen találtam egy jobb megoldást, egy komplett hálószobabútort (ágyat, matracot, komódokat, tükröt, éjjeli szekrényeket) elég elfogadható áron. És itt jött az első nagy kérdőjel. Az otthoni lakásom mediterrán hangulatú, meleg színű, otthonos, süppedős, kényelmes kis lakás volt. De biztos, hogy ide is ugyanolyat akarok? Ha már mindenben annyit változtam, miért ne változtatnék ezen is egy picit?! Aki ismert tudja, sosem szerettem a fehér bútorokat. A bútor nekem barna. Erre most húztam egy merészet és megrendeltem a vadiúj fehér hálószoba bútoromat. Egyik nap meg is érkezett, félve kicsomagoltam (szerencsére szerelni csak minimálisan kellett) és nem, nem bántam meg. Ugyanis az új koncepció egy szép kis tengerparti, fehér-türkiz-kagylós hangulatú lakás kialakítása. Hol máshol ha nem itt?!

Na ennyi a sztori, bár a kivitelezés még nagyon kezdetleges, kicsit hosszabb idő lesz mint 1 hét ennek az egésznek a megvalósítása, de időm mint a tenger :D

És akkor persze jöjjenek a képek. Bocs de konkrét utca és házszám nélkül :DD

A változatosság kedvéért igazából most is egy szigeten lakom,
de csak csatornákkal van körülvéve

Van egy saját parkoló csíkom... kár hogy kocsim nincs :D

Meg egy hátsó bejáratom

Egy nappalim... egy ott felejtett bőr ülőgarnitúrával és asztallal,
amikből még nem tudom hogy csinálok fehéret :DD
Ja és amúgy a konyhában állok, hisz az is van persze

Egy hálószobám két hatalmas falba süllyesztett gardróbbal

És egy szintén itt hagyott, öregecske de tömör fa komóddal,
amiből ígérem egyszercsak csodát varázsolok

És van egy takaros kis fürdőszobám

Egy főbejáratom, kis helyes terasszal (tornác? :DD)


Van kint egy édes kis szekrényke... valami lesz ebből is

Meg egy szintén restaurálásra váró üldögélő hely
És mindehhez egy csodás kert. Na persze ez nem mind az enyém,
jobb is (mármint a növényeknek biztos :D)

Ilyen érdekességek is nőnek ott

És elindult a bevásárlás. Először csak kis lépésekben, felmérve a terepet érdekességek után kutatva, aztán egyre jobban elkapott a gépszíj :)

Flea market (bolha piac)... túl sok a flea :D

Van választék és nagyon olcsó is... de kanapé nem kell,
franciágyból meg használt nem kell

Első kihagyhatatlan létszükséglet... édes, nem?!
Végülis kicsi vagyok, egy sámli sosem árt :D


Új dolgok potom áron... megéri vadászni a bolhák között :D

Persze kell egy kis Ikea is, olcsó az is

És milyen jó összeszerelni mindent :D

Néha betévedtem olyan helyre is, ahova nem szabadna

Minden leárazva és ott hagyhatatlan

Nem, a hatalmas csipesz csak móka...
a kosár viszont nem akart ott maradni a boltban :D

Jajj, robbanós cukorka... csak ki kellett volna próbálni

Nem túl sűrűn iszom kólát... de ez a helyi nevem,
így csak legyűrtem :)

Azért hülyeség itt is van dögivel
Na és akkor megérkezett az ágy és barátai:

Csak kicsomagolni kell, fogantyúkat felszerelni és lehet(ne) is aludni

Ez most nekem a DynaTrac(e)... üdv a kedves volt kollégáknak :DD

Ez volt a dobozban...
picit volt csak egyszerűbb kitalálni hogy is kell összeszerelni,
mint ha ikeás lenne

Alsó matrac, végülis ez az ágy

Háttámla, éjjeliszekrények


És végül a matrac... minden becsomagolva, milyen vicces

Tényleg lehet mindent becsomagolva hagyok,
ki tudja mikor kell költözködnöm :DD

A matracnál éreztem, hogy igen, ez az amerikai lakásom :)

Ma visszamentem, kitakarítottam, kicsomagoltam...

Felszereltem a fogantyúkat és próbálom megtalálni mindennek a helyét

Ami látható, hogy a tükör esetében nem jött össze :D
(ezt a projektet inkább átütemeztem két nappal későbbre)

A fürdőszoba is kapott egy kis színt...
azért lehet még fokozni a tenger morajlását :)

És hát valahogy így lesz a sötét bútorból tengerparti
(vagy átfestem :D)
Szóval kb itt tartok most. Azaz nagyon az elején. De mégis mennyi minden történt már mióta elhagytam kis hazámat. És mi lesz még itt?! Remélem egyre több olyan, amit el is mesélhetek itt ;-)

2 megjegyzés:

  1. Te egy egyszerű lakásból is csodás otthont tudsz teremteni. :) Éééés fehéééér! Puszi: anyu.

    VálaszTörlés