Na hát végül nem mentem vasárnap megint túrázni az Evergladesbe. Szombaton esett az eső néha és vasárnap hajnalban is arra keltem az induláshoz, hogy esik. Szóval lemondtam és utólag jól megbántam. Ugyanis akik így is voltak elég bátrak belevágni a mocsárba, ők jártak jól. Nem esett, nem is kellett most vízben gázolni annyit, szóval jó volt. Én meg így jártam. Vigasztalásul a lelkiismeretemet hétfőn elindultam sétálni egyet. Mondjuk kocsival, mert kinéztem egy helyet a térképen és ha addig elsétáltam volna, akkor már ott nem tudtam volna megmozdulni sem. Szóval hasznát vettem megint a kis bogaramnak és elindultunk. Nagy nehezen parkolóhelyet is találtam a közelben, aztán belevágtam. Sétáltam egy tó körül, mármint csak majdnem körül, mert az út egyszer csak végetért, kerítés a végén, odaát meg egy lakópark. Mondjuk a kapun be tudtam volna csusszanni úgy volt lelakatolva, de a mindenféle figyelmeztetés meg kamerák meg mész a rendőrségre táblák most az egyszer elriasztottak és inkább visszafele kezdtem el sétálni.
|
Láttam boldog növényeket... |
|
...meg tavat, fapallót... |
|
...és egy tankot... :D |
Egyszer már jártam amúgy errefelé, akkor bringával. De a tankot most sem hagyhattam ki, totál nem illik a képbe :)
|
És ilyen kietlen úton sétáltam a végtelenbe na meg vissza |
Aztán úgy éreztem, hogy ez még nem volt elég, így elindultam ellentétes irányba, mint ahol parkoltam. Kinéztem térképen, hogy van egy park a közelben, gondoltam azt megnézem magamnak. De a googlemaps megint kibabrált velem, egy kerítés állta utamat ahol be kellett volna fordulnom az egyetlen utcába a környéken. Aztán láttam, hogy csak az autóknak állja útját, a gyalogos bejárat nyitva. Hát persze hogy besétáltam, mintha odabent lenne dolgom. Igazából ez egy zárt lakópark szerűség volt, szép házakkal és környezettel. Rengeteg ilyen van erre mindenfelé, ha kocsival nem is, de gyalog be lehet jutni könnyedén. Végigsétáltam az egyik utcán, annak a végén volt a park. Ami nem is akármilyen volt. Aztán láttam, hogy a másik oldalról nincs is annyira lezárva ám ez a terület, szóval legközelebb kocsival esetleg a másik oldalról is megközelíthető. Mert van miért ide visszatérni.
|
Ilyen házak voltak odabent a kerítésen belül |
|
A parkban meg kacsák |
|
Meg valamik |
|
Meg még valamik :) |
Hát az kiderült, hogy nem vagyok nagy madárszakértő. A sirályt meg tudom különböztetni a galambtól, na meg a pelikánt is megismerem, de kb ennyi. Sok féle madár éldegélt a parkban szabadon és senkit nem zavarva az biztos.
|
Volt négy teniszpálya is |
|
Egy kosárpálya meg két izé zöld valami terület (gondolom olyan golyó dobálós játékhoz) |
|
És 4 fallabda pálya |
Hát ez az amiért vissza fogok térni. Teniszpálya meg fallabda pálya bármikor és ingyen használható. Nem is értem. Annyi helyen van mindenféle park meg tó meg ilyen pályák. De sehol nem kérnek pénzt semminek a használatáért. Mégsincsenek megrongálva, szépen karban vannak tartva, füvek nyírva, egy madárkakit (már bocs) sem láttam sehol, pedig madár az bőven volt. Otthon meg az egyetlen Városligetben is fákat vágnak ki, meg nincs víz a tóban, sorolhatnám. Azt hiszem ez az amit biztosan el kellene tanulnunk. Sokan sétáltak (mármint ahhoz képest, hogy hétköznap napközben volt) a parkban, futkorásztak meg bringáztak. Ja meg kedvesen köszöntek egymásnak ahogy azt illik. És ha mosolyogva sétálok már csak a környezet szimpla látványa miatt is állandóan mint egy vadalma, azon sem akad ki senki. Sőt, visszamosolyognak. Ilyenkor még mindig csak ámulok. Pedig lassan hozzá kellene szoknom. Itt mindez totál természetes.
|
Persze itt is volt egy tó |
|
Meg további madárféleségek |
|
Ja és persze nem is csak egy tó :) |
|
Sajnos nem virágzott a vízililiom (vagy mi), csak hogy valamibe belekössek |
|
Ja meg találtam (a kacsa is akkor találta meg) egy oda nem illő és úgy néz ki úszni nem tudó (vagy MÁR nem tudó) állatot is, de ilyeneket persze csak én veszek észre, hogy legyen valami döglött állat fényképem is megint :D |
|
Ő nagyon kis érdekes színű volt, egy ideig együtt is sétáltunk |
|
Homok röplabda pálya is volt egy kicsit odébb |
Szóval jó nagyot mászkáltam a parkban és élveztem a kicsit lehűlt, de azért napsütéses levegőt. Aztán visszasétáltam a kapuhoz amin érkeztem, végig megint a házak között megcsodálva az elképesztő szép virágokat, majd elbaktattam a parkolóhoz. Jó nagy séta volt, de úgy néz ki sosem fogok kifogyni a felfedezni valókból, bármerre indulok mindenhol van valami szépség.
|
Kedvencvirág... pár nap és az enyém is virágozni fog!! |
|
Nem fiatal Mustang. Nem volt merszem meglesni mi volt letakarva mellette |
|
Tenyérnyi virág. Mármint nagyobb |
|
És nem is egy |
|
Na ilyet még sosem láttam. Mikulásvirág, de mekkora! |
|
Néhány kókuszgolyó (azértsem továbbra sem dió) |
|
Kicsike kaktusz. Nagyobb, mint én. |
|
És tele virágokkal |
|
Odaát jártam a kerítésen túl |
|
A legtöbb ház mögött van medence persze |
A fenti képen azt próbáltam lefényképezni, hogy elölről ugye nincs kerítés a házaknál általában, de a ház mögött viszont van. Hisz kert is van, amit azért leválasztanak egymástól. Na meg körbekerített, vagy ahogy a képen is látszik teljesen beépített medence is figyel ott sokszor. Ha csak kerítés van az lehet az aligátorok miatt, ha ilyen fekete szerkezet, az meg a szúnyogok ellen. Erkélyeken, teraszokon, medencéknél, rengeteg helyen van ez a fekete szúnyogháló megoldás, ami nagyon praktikus. Máshogy nem is nagyon lehet sajnos túl sokáig kint üldögélni esténként, szóval a minden ház előtt ott lévő székek meg padok szerintem általában csak díszek. Nem is sok embert láttam eddig kint üldögélni, ami egyrészt a bazi melegnek is köszönhető. Na én azért ki szoktam ülni néha ha már van saját székecském, de van hogy a szunyik sajnos bezavarnak idő előtt.
|
Ez a víziút, ami van annyi itt, mint autóút szerintem. Csak ez szebb |
|
És az első tó ahonnan indultam |
Na most meg közben kaptam tornádó riasztást, aztán meg már csak esőriasztást a helyi időjárás alkalmazástól, szóval jobb lesz arra koncentrálni mi folyik most odakint, hátha bújnom kell az ágy alá. Viccelek, fogalmam sincs mit kellene csinálni, de legalább locsolni nem kell ma, ha az eső tényleg megérkezik, nem úgy mint a tornádó amivel ijesztgettek egy órája.
Persze azért még egy-két kép belefér. A kiránduló társasággal hétköznap esténként is néha van egy-két rövidebb séta, tegnap mondjuk 4,5 mérföld, azaz több, mint 7 km erőltetett menet sikeredett, szóval ma megint mozdulni sem nagyon akaródzik. Szedtük a lábainkat mint akit üldöznek, ahhoz képest, hogy mennyit szoktam sétálni, vagyis most már úgy érzem, hogy csak andalogni, ezeket a rohamtempókat azért még szoknom kell. De szép helyeken járunk, persze parkokban, tavak körül, mi más van erre. Ja meg naplementében.
|
Esti futam |
Még egy hír a végére. A szomszédomnál méhek költöztek be a ház külső fa (mi más) burkolata alá, azokat irtották itt napokig. Nagyon izgi volt, jött a pasi űrhajós felszerelésben és sok-sok órás küzdés után nagy boldogan vitte el magával haza a kis méhecskéket a farmjára. Figyelmeztető tábla is volt kint az udvaron, nagyon megadták a módját.
|
Persze nekem muszáj volt a közepén sétálgatnom, mert a postaláda máshogy nem megközelíthető, a locsolásról nem is beszélve |
|
Erre még rájártak egy darabig, aztán elköltöztek |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése