Új élet Floridában: Ha régen sikerült, itt is fog

Tegnap reggel hatalmas viharra, dörgésre, villámlásra és elég erős szélre ébredtem. Csak picit féltem, hogy mi lesz ebből, de szerencsére semmi, fél óra alatt elvonult és jó idő lett. Mára pedig még jobb, 25 fok és felhőtlen napsütés, így ma végre strandolni mentem. Már tél-fehér voltam majdnem, szóval rám fért. A parton a netet böngészve hamar rátaláltam a hírre, hogy a tegnap reggeli vihar igaziból tornádó volt, ami két helyen, tőlem picit délre és tőlem picit északra (pont középen vagyok) házakat meg fákat rombolt és áramkimaradást okozott. Persze ma már ők is strandoltak, de azért nem bánom, hogy kimaradtam belőle.

Ja és most már nem kell titkolnom végre ezt a típusú témát, szóval hétfőn megvolt az első igazi személyes állásinterjúm. Pont úgy zajlik, mint otthon, csak angolul. Mondjuk otthon életemben háromszor voltam állásinterjún, abból háromszor fel is vettek, de utóbbi igazából két egyidejű volt, ahol persze csak az egyiket fogadtam el. Na ez az arány itt is jól jönne, de egyelőre nincs válasz, sok a jelentkező és az elején járnak a keresésnek. Szóval simán esélyes, hogy egy kicsit rontok a statisztikámon, de én sem lehetek tökéletes (a fene :D)

Na az volt az egyik címre utaló sztori, de van még egy. Kicsit régebbi kihívás újratapasztalása, de úgy néz ki még nem késő :)

Errefelé rengeteg park van mindenütt, bár a legkisebb füves területet is általában annak hívják, de azért vannak nagyobbak is. Általában google maps barátomat bújva szoktam kiszemelni az újabb sétálási célpontomat, így találtam rá egy közeli parkra is. Amilyen közeli, olyan hatalmas, baseball pályákkal - ahol amatőr csapatok lelkesen játszottak több pályán is -, foci pályával - és ez esetben szerencsére nem az amerikai, hanem az általam is kedvelt normál típusúval -, a park végében pedig folyócska, sütögető helyek, meg minden. Miután kibámultam magam a baseball meccseken és rájöttem, hogy fogalmam sincs mit művelnek, fogtam magam és végigmásztam a parkon és útközben még egy messzire ütött és senkinek nem hiányzó rikító sárga baseball labdát is találtam magamnak. Na térkép barátom szerint a park legvégén balra fordulva és ott még sokat menve kijutok egy főútra, ahonnan majd szépen hosszan hazasétálok. Na ja. Kár, hogy amit a térkép szabad kijárásnak mutatott, az igazából egy szépen zárt kerítés volt. Hát nem kérdés, hogy sokat szoktam sétálni, de a fenének sem volt kedve mindezt visszafelé is megtenni, az már uncsi és nem izgi. Így végül a kerítés mászást választottam. Utoljára általános iskolában tettem ilyet - mondjuk akkor ott még a rácsok között is kifértem és a szomszédos lakótelepre hamar hazajutottam :D -, most igencsak másznom kellett. Szerintem vicces lehettem, én legalábbis nagyokat röhögtem magamon, de hősiesen és épségben átértem a túloldalra, és mint kiderült egy tűzoltóság mellett kisurrantam a főútra, ártatlan fejjel. Azért túl sűrűn remélem nem kell ilyet művelnem, öreg vagyok én már ehhez (vagy csak farnehéz :DD)

Ez a park vége, ahol már nincs nyüzsi,
csak kósza baseball labdák

Az ominózus kerítés. Régen meg sem kottyant volna

Itt is volt karácsony meg tél, legalábbis a körülöttem lévő házak kertjében próbálták azt a látszatot kelteni (és akkor még nem is volt hideg!)

Olvadozó hóember, hóval.
Persze semmi sem az, mint aminek látszik :)

És ha tél, akkor málna és eper. Logikus, nem? :)

Na ez Amerika. Fazék-méretű tészta,
nehogy már bajlódni kelljen vele

Az asztalunk mellett készül az igazán friss guacomole
(avokádó, paradicsom és hagyma... na meg persze fűszerek)
Azóta már én is csináltam, ellestem a titkot :)