Hát akkor ahogy ígértem, most már nem csak dumálok, hanem képeket is mutatok. Elsőre hirtelen egy vegyes felvágottal kezdeném, mert nem mindig van az úgy, hogy egész nap kattintgatok, hanem olykor csak néha-néha, így kicsit össze-visszaságokat is találtam ahogy így visszanézem a múltat :)
Jajj de nem is ezzel kezdem. Hanem azzal, aminek biztos mindenki örülni fog. Csak én nem, de nagyon nem. Tél van. Ez a harmadik telem idekint Floridában egy huzamban - mert bár közben hazaugrottam egy fél évre, de az otthoni tél elől gyorsan vissza is jöttem -, de kétségkívül ez a leghidegebb. Emlékszem az elsőre, Miamiban voltam. Egyáltalán nem fáztam. Egyedül szilveszterkor, mikor vagy 7 órányira északabbra voltam innen és az ottani 20 fok és az idelent megszokott 25-30, na meg téli ruha hiányában nagyon fáztam. Aztán még februárban volt egy kicsit hűvösebb, de nem emlékszem, hogy reszkettem volna. Utána következik a tavalyi tél Key Westen. Két hétig tartott. Igen, emlékszem, hogy a hosszúnadrág és a kardigán is előkerült, picit fáztam is. De hamar elmúlt. Erre most mi van? Kutya hideg. Egyik éjjel 7 fok volt. Persze nem akartam sehova menni, na de akkor is. Szigetelés nuku, az ablakok nem zárnak, én meg reszkettem a takaró alatt. Ugyanis most már takaróm is van és használnom is kell, a lepedőszerűség már nem elég. Nappal is sokszor 16-18 fok van. Ha süt a nap elviselhetően kellemes, de ahogy nem süt, megfagyok. Sokszor reszketek, hideg az orrom meg a kezeim. Ja és sokat esik az eső. A száraz évszakban. Meg még tornádó is jött erre nemrég, ami sosem szokott (max hurrikán, de az is csak novemberig). Szóval nem tudom mi van mostanában, de ez már túl régóta tart, lassan hóka fehér vagyok, mert pár hete a parton sem jártam, nem tudom meddig bírom még. Ja, már kétszer kádban is ültem. Lobogó forró vízben olvadoztam, pont mint anno otthon. Ez nem normális. Elképzelni sem tudom mi lenne velem otthon nulla fok környékén, de nem is akarom. Nem hiányzik a hideg és nekem már ez is baromi hideg. Hozzászoktam a meleghez és akarom. Valaki adja vissza a floridai meleget, de rögtön :)
|
Mindenféle színben, mindenhol van Florida-szék |
|
Key West sincs közel, hát még a többi |
|
Kellett nekem egy kicsiben és pirosban is |
|
Látszik mennyi időm van. Sosem voltam még ilyen rendezett :D |
|
Állandóan van rendezvény, így emberek is székekkel.
Nekem még nincs ilyen kemping-székem, pedig sokan a strandra is ezzel járnak |
|
Nyugdíjas nénike motorcsónakon száguldozik |
|
Karácsonyfám is volt. Kagylóval töltött pálmafás dísszel :) |
|
Másnak meg fehér volt, Hello Kittyvel |
Na jó, volt amikor jó idő volt pont mikor ráértem, olyankor egyenesen a partra mentem persze.
|
Mennék már megint |
|
Vajon melyik a helyi? A nyakig felöltözött, vagy a fürdőgatyások? :) |
|
Könyvtári könyvvel a kezemben. Tök retró :) |
|
Ülök, támasztom a fejem és bámulom a vizet. Akármeddig |
|
Homok. Picit később hoztak frisset helyette, nemsokára mutatom |
|
Kütyüt, táskát, bármit az asztalon hagyva ment el WC-re.
Én is csináltam már. |
|
Mustang hátsó ülésén sem rossz |
|
Helyi parkban edzőterem |
Jajj és most találtam olyan képet, amiről egy rémtörténet eszembe jutott, gondoltam elmesélem, másnak is legyen rossz. Nem, most nem pókok, de hasonló szörnyűség történt. Egyik nap közel a bejárati ajtómhoz találtam valami furcsaságot. Növénynek nézett ki, de legyek keringtek körülötte és irtó büdös volt. Mivel akkor senki nem volt a környéken akihez sikítva rohanhattam volna segítségért, nekem kellett bátornak lennem. Vagy vakmerőnek. Közelebb merészkedtem, fadarabbal a kezemben. Olyat találtam, amit senkinek nem kívánok. Ripityára összetört állkapocs, csont darabok, és egy hosszú farok. Nem volt más választásom, egyik kezemmel bottal piszkálva, a másikkal az orromat befogva valahogy belepakolgattam a részeket egy hatalmas nylon zsákba és elsüllyesztettem a kinti konténerbe. Nem tudom, hogy volt ennyi lelki erőm, de az biztos, hogy utána 5 percenként mostam kezet meg arcot és folyamatosan szagolgattam valami jó illatút, hogy kiűzzem az orromból a szagot. Két napra rá újabb áldozatot találtam. Ő még egyben volt és kicsit odébb a szomszédnál, szóval ezt már nem tartottam az én feladatomnak eltakarítani. Viszont így kiderült mi volt az eredeti verziója az állatnak. Hogy mi volt az, ami olyan állapotba hozta, azzal viszont nem szeretnék magam sem találkozni, valami fenevad lehet.
|
A szörnyű verzió, nem ajánlott ránagyítani |
|
A felismerhető verzió. Oposszum |
Na jó, vissza nyugodtabb vizekre gyorsan. A szokásos közeli partomon egyszercsak úgy döntöttek lecserélik vagyis felfrissítik a homokot. Így megy ez itt, hozzák valahonnan. Semmi sem természetes itt, nem úgy, mint Florida nyugati partján. De legalább törődnek vele, szépítgetik, ápolják és még pénz is van minderre :)
|
Új friss pihe-puha homok |
|
Repkedünk a boldogságtól meg a látványtól |
|
Mondjuk ő egy kicsit szégyenlős |
|
A kertekben meg mindenütt simán ilyenek mászkálgatnak |
|
És amit otthon sosem ettem, de itt már imádom. Lazac és kelbimbó.
Utóbbi baby verzió, nem keserű és elképesztően finom fokhagymával |
Na szóval hoztam képeket, ahogy ígértem. Volt rajta napsütés is, bár most is épp fázik a lábam. Késő este van, 14 fok van odakint. Az ablak csukva, de így is érzem. Holnap 20 fok lesz és teljes napsütés. Alakul, de még nem az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése