Gator boys

A kirándulásunk utolsó napján Florida legnagyobb - területileg mindenképp - látnivalóját tekintettük meg. Az Everglades mocsár területe Florida harmadát elfoglalja, hihetetlen állatvilággal és növényvilággal. Az egyik parkban többször is jártam már, így most direkt másikat választottam, lássak már én is valami újat :) Otthon az Animal Planet-en megy mostanában is a műsor, amit anno sokat néztem én is Gator Boys címen. Bár igazából van köztük egy lány is, na mindegy. A sorozat arról szól, hogy ha egy helyi talál egy aligátort a kertjében vagy a medencéjében, kihívja ezeket a srácokat, akik kisebb-nagyobb küzdelmek árán eltávolítják a nem odavaló állatot és elviszik a saját parkjukba megőrzésre. Na ez a park élőben is létezik, állítólag a főszereplő srác is tényleg, de legalábbis az aligátorok biztosan.

Az Everglades-ben létrehozott szórakoztató parkoknak általában két fő látványosságuk van. Egyik a csónakázás a vízen, a másik pedig az aligátor show. Mi az előbbivel kezdtük. A hajó neve airboat, ami propellerrel siklik a víz felszínén, így kímélve az élővilágot. Mondjuk kicsit zajos jószág, de úgy tűnik az állatok már megszokták. Ahogy talán a növények is :)

Jó korán érkeztünk, így szerencsére egy szűk körű, majdnem magán túrán vehettünk részt, az utánunk levő hajók már mint csurig telítve voltak. Így kedvünkre fényképezhettünk jobbra-balra ha akartunk.

Elég nyugodtnak tűnik minden

Bár ott valami mozog a vízben talán

Jajj és tényleg. Ott körözött körülöttünk egy aligátor

Mennyi tavirózsa (vagy mi)

Már megint jön a víziszörny. Remélhetőleg nem Enikő húsra vágyik :)

Azért jól megnézett magának

Itt már kezdtünk összebarátkozni :)

Tényleg jó sokáig nézegetett minket az aligátor, aztán továbbállt, így mi is hasítottuk tovább a vizet.

Mentünk rendesen

Nem akarom tudni mi lehet odalent

De idefent nagyon szép

Nini madarak

Őt is nagyon érdekeltük

Jött egy az én oldalamra is köszönni

Majd még egy

Meg egy másmilyen akit majdnem meg is simiztem :)

Mások is jöttek kutakodni

Volt hogy gyorsan mentünk, volt hogy lassan kutakodtunk újabb állatok után. Néha meg megálltunk és a kapitány aki egyben persze idegenvezető is leszállt közénk a magaslati üléséről és mesélt érdekességeket. Mutogatott képeket, hogy milyen volt az Everglades régen, mennyivel gazdagabb állatvilággal rendelkezett, amin nagyon munkálkodnak, hogy 5 éven belül visszaállítsák. És hogy hova tűnnek az állatok? Kivételesen nem az ember a hibás. Vagyis közvetve mégis. Ugyanis emberek szórakozásból kígyókat tartanak otthon, amiket megunnak és idehozzák elengedni. Így történt, hogy elképesztően rengeteg piton uralja már a környéket és megesznek mindent ami mozog. Madarakat, őzeket, párducokat, meg még a kisebb aligátorokat is. És csak szaporodnak és nőnek és jajj. Én ennek a témának nagyon nem örültem abban a vízhez nagyon közeli kis fém tákolmányban. Egy aligátorral még csak elszemezgetek, de nekem egy kis vízisikló látványa is sok lett volna, hát még valami hatalmas szerzeté. Na a lényeg, hogy erre szerencsére nem került sor. Nemrég említettem már, hogy mostanában rendeztek egy kígyó fogó versenyt, ami móka is (már akinek), na de főleg elősegíti, hogy hadd hulljon a férgese. Aki nyert 300 darabot fogott be kb. Hát sajnos elenyésző ahhoz az iszonyat számhoz képest ami már itt él, de rajta vannak hogy kitelepítsék, vagyis hazaküldjék Dél-Amerikába a nem ideillő jószágokat. Részemről nagyon támogatom a kezdeményezést, remélem sikerrel járnak.

Ilyen gyönyörű a táj

Nini megint egy madárka.
Mondjuk idegenvezetőnk felhívta a figyelmet, hogy az aligátoroknak finom eledel,
szóval csak óvatosan :)

Jajj de cuki, rám nézett 

A manus elég hitelesnek tűnt amúgy. Mesélt arról, hogy ha az Evergladesben ragadnánk és nem enne meg egy aligátor, egy piton vagy épp egy floridai párduc, akkor a növények nagy hasznunkra válnának a túléléshez. Levágott egy növényt (nádat vagy füvet), amit meghámozott és megmutatta, hogy tudunk a belsejéből sebkötözőt csinálni. Tök érdekes fogású száraz anyag volt. Na meg persze gyógyít is. Aztán elővett valami gyógyszert is ami bármelyik gyógyszertárban kapható és a kapszulát kinyitva azt a sebre vagy kígyómarásra szórva szintén milyen hatékony. Meg ilyenek. Mind nagyon hasznos sztori, de én csak azon reménykedtem, hogy soha a büdös életben nem lesz szükségem ezekre az okosságokra. Itt jegyezzem meg, hogy holnap 12 kilométeres gyalogtúrára megyek az Everglades egy szárazabb részére egy nemzeti parkba? Lesz nálam egy müzliszelet, innivaló, meg talán szúnyogriasztó. Remélem ennyi bőven elég lesz a túlélésemhez :D

Nemlétező sebkötözés folyamatban. Szegénynek a feje lemaradt a képről :)

Ahol az ég és a víz összeér

Még egy hajó robog a susnyáson túl

Ragadozómadarak is vannak persze

Ők indulnak, mi már megyünk kikötni

A hajókázás után a következő attrakcióra mentünk, kezdődött az aligátor show. Sajnos ahogy láttam a szokásos, ülőhelyekkel szépen kialakított hely zárva volt, így egy ideiglenes, kerítéssel körbekerített helyhez tudtunk csak odaállni és a fejek felett (az én méreteimet ismerve ez vicces, szóval inkább hónaaljak alatt :D) próbáltuk lesni meg hallgatni mi folyik odabent. Volt bent pár megfáradt jószág, mondjuk amúgy sem a rohangálásukról ismeretesek ezek az állatok. Bement egy fiatal csaj közéjük, kiválasztott egyet, ráült a hátára és mókázgatott vele picit, meg mesélt róla. Azt tudni kell, hogy ezekben a parkokban a legtöbb dolgozó önkéntes alapon dolgozik, csupán hobbiból és szeretetből. Ez azért becsülendő, főleg mert ő a kezét-lábát, meg néha az arcát is kockára tette a szórakoztatásunkért. Persze tudja hogy mit csinál a kis haverjával, na de akkor is.

Vannak odabent egy páran

Igen, ez az a hely

Kezdődik a móka

Ő már annyiszor látta a show-t, hogy unja, inkább arrébb sétált a sarokba :D

Tádám! Ilyesmik voltak

Na nehogymár én kihagyjam az érzést, milyen a vállamon cipelni egy aligátort

Kaptunk egy emlékképet is, hogy a kis csapatunk túlélte a megpróbáltatásokat :)

Aztán lassan eljött a búcsúzás ideje, csomagokkal megpakolva elrobogtunk a Miami reptérre, majd hazafelé már egyedül utaztam a hatalmas autóban. Másnap visszavittem, pedig addigra már eléggé kiismertük melyik gomb mit nyit/csuk, mi mire való. Nem mondom, hogy megszerettem a nagy kocsikat, de az biztos, hogy ennél kényelmesebben tényleg csak egy buszban fértünk volna el. Kb 1700 km-t mentünk a 4 nap alatt, kora reggeltől késő estig úton voltunk. Volt mit kialudnom másnap, hisz amíg a többieknek a kocsiban is volt lehetőségük, én addig is csak nyomtam a gázpedált - na jó, pontosabban újabb gombokat a cruise controlon :D

2016-os vadi új Chrysler. Izgi első túrája volt szerintem :)

Időközben megérkezett a saját tulajdonú rendszámom a kocsimra, így leszereltem az ideiglenest és felszereltem a narancsos, napsütéses államos vidám kis saját rendszámomat a kis sárga kocsikámra. 400 dollárba került, de innentől ez az enyém, minimális éves díjért. Ha új kocsim lesz, az is ezt fogja viselni, szintén díj ellenében, de amíg Floridában élek, ez tuti velem marad. 

Na nem ez, ez nem az enyém, csak olyan.
Nyuszi vagyok megosztani, így nem tud gyorshajtásért már látatlanban feljelenteni engem akárki :) 

Ha már beszéltem a floridai narancsról, íme. Egyet fizet, kettőt kap.
Ki kér? :D

És végül a saját bougenvillea bokrom. Igen, virágzik!
Hogy otthon mennyit szenvedtem egy kis csenevész túléléséért,
 itt meg csak úgy búrjánzik mindenfelé.

Hát sajnos ennyi volt, a vendégek elmentek. De persze utána sem maradtam sokáig nyugton, volt egy kis kiruccanásom délre most két napig és ahogy már írtam holnap túlélő túrára megyek. Ha ezt a kihívást sikeresen teljesítem, akkor legközelebb ezekkel jövök :)